Egy vendéglátós tudja a legjobban, milyenek az ausztriai munkák

bergsee-415879_640Ki más is tudhatná jobban mint egy szakmabeli. Az egyik étterem tulajdonosa az egyik legjobb barátom. Ha időm engedi sokszor beugrom hozzá pár szóra, vagy éppen egy üdítőre, ebédre.

Azonos szakmák

Jancsi a barátom egy kis éttermet vezet. nem túl vagy, de soha nem is vágyott egy hatalmas luxus étteremre, hanem inkább olyan meghitt csendes kis bájos helyre. Amolyan családias jellegűre. Igen ám, de mindezek megvalósításához mint mindenkinek neki is elő kellett állítania egy anyagi hátteret. Hogy hogyan szerezte meg mindezt? Sajnos nem hullott az ölébe a vagyon, és a szülei sem voltak anyagilag eleresztve, így mindent neki kellett előteremtenie. De azt gondolom ez normális, hiszen a mai világban senkinek nem könnyű, és amiért mi magunk dolgozunk meg, azt fogjuk majd igazán megbecsülni.

Az étterme

Tulajdonképpen abban igen csak szerencsés volt, hogy a faluban régen valamikor volt egy hely, ami működött mint étterem, és ez a hely alkalmas is lenne arra amit ő szeretne. Sokan próbálták már lebeszélni róla, hogy ne akarjon itt nyitni semmit, mert nem éri meg…a szokásos szöveg.

Sokat dolgozott azért hogy a hely ma olyan amilyen, és hogy működőképes. Azért nem hónapok teltek el, míg sikerült megvalósítania az álmát.

Az álom valóra váltása

Sokat kellett dolgoznia először is azért, hogy legyen neki pénze. valahol nagyon jól gondolkodott, mert arra a következtetésre jutott hogy megvenné a helyet, ha addig el nem adják, amíg ő gyűjt egy kis pénzt, hiszen előbb utóbb úgy is szeretne valamit, és ha a kettő egy helyen van, az a legpraktikusabb.

Az első az volt hogy pénzt kellett szereznie hozzá. Ehhez a legegyszerűbb megoldás az volt, ha az ausztriai munkák közül választ magának egy kis időre. Hiszen a kinti jövedelemből sokkal több lehetősége van bármire is, mint az itthoniból. A másik pedig, hogy kapcsolat, és tapasztalat miatt igen csak jól jön egy ilyen szakmai tapasztalat. Te vállalnál ausztriai munkát?

Minden időszak után egy kicsit lépett előre. Talán három szezont dolgozott le kint, ami azt jelenti, hogy hónapokig nem volt itthon, így sikerült pénzt félre tennie. Elsőre utána járt, hogy mennyire tartják az éttermet, milyen állapotban van, és hogy mennyibe is kerülne. Aztán miután ez meg volt, körülnézett, és számolt sokat, hogy mi mennyibe is kerülne. Ebbe a szakaszban sokat segített neki Betti, akivel akkor jött össze. Neki igen csak jó esze van, és a könyvelésben is otthon van. Sokat számoltak, agyaltak, mi hogyan lenne jó.

Talán három évig dolgoztak azon, hogy minden úgy nézzen ki, ahogyan most. Ma már Andris vezeti a falusi kis kocsmát. Éttermet nem akart mégsem kialakítani, inkább a kisebb mellett döntött. Helyi rendezvényeket szokott tartani, kisebb összejöveteleket, arra szokott is főzni, de az, hogy minden nap működtesse az éttermet nem érte volna meg. Abból a szempontból igen csak jól járt, hogy egy ház testesít meg mindent. Elől van a munkahely, és hátul pedig van egy kis helyes házikó, amit mint otthon alakítottak ki. Így egy csapásra sikerült két dolgot is előteremtenie.