Első éttermi kalandom, és a bukósisakok

dining-room-103464_640Emlékszem, mikor gyerek voltam, sokat rohangáltam a kocsmánkban. Jó is volt, még akkor felhőtlenül, és boldogan tehettem ezt az öcsémmel.

A gyerekkorom

A szüleim mint a ketten vendéglátó szakon végeztek. Apám szakácsnak tanult, anyám pedig pincérnek. Aztán amikor összejöttek, nyitottak egy kocsmát, később amikor pedig már belejöttek, volt hogy egy kis éttermünk volt falun. Szerettem oda járni, mert mi a közeli városban laktunk, de a panelban. Falun minden olyan más volt. Minden újdonság volt egy 6 és egy 8 éves gyereknek. Szerettem hátul a kertben szaladgálni, hiszen elég nagy volt az udvar. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan is kerültünk mi oda, de magára a helyre igen. Elől volt maga az étterem, kint volt pár asztal egy teraszon is. Ezt nagyon szerettem, mert jó idő esetén sokszor ettünk mi is kint. Emlékszem, a kedvenc ételünk a nutellás tészta volt. Ha kimentünk, biztos, hogy egy jó nagy adag tésztát kaptunk ebédre.

A ház mögött volt egy félkész ház, aminek csak a falai voltak meg. Egyik évben ide jött a húsvéti nyuszi, és ide hozott ajándékokat is. Akkor kaptam meg életem első igazi nyusziját. Én egy fehéret, az öcsém pedig egy feketét kapott…Sokat játszottunk hátul, és szórakoztunk, szép idők voltak.

Az idő múlása

Ahogy telt az idő, mi is nőttünk, és egyre több tenni való is volt. Néha napokig volt, hogy ki sem tudtunk menni, hiszen az iskola, és a különóra mellett nem mindig volt rá idő. Előfordult az is, hogy csak hétvégén tudtunk mi kimenni.

A pályaválasztásnál sokat hezitáltam, hogy mi is akarjak lenni, ha felnövök. Azt hiszem a gyerekeknek sokat nyom a latba, hogy a szülei mit csinálnak. Az esetek nagy többségében azért ez igen csak befolyásoló tényező. Persze nálam is szóba került a vendéglátó, de azért nem akartam feltétlenül csak ebben gondolkodni. Szerettem a számítógépet, így mg az is megfordult a fejemben, hogy informatikát tanuljak. Mivel 3 helyet lehetett megjelölni, így a sorsra bíztam a dolgot…

A szakmám

Végül csak a vendéglátás mellett döntöttem, és ezen a szakon tanultam tovább. Rögtön az első időszaktól kezdve gyakorlatra is kellett járni. Mivel ekkor már nem volt meg az éttermünk, bár azt hiszem mi nem is lettünk volna rá alkalmasak, hiszen vannak kritériumok, amiknek ilyenkor meg kell felelni. Na a lényeg, hogy szükségem volt egy olyan helyre, aki befogad, vagy pedig kiosztanak valahová, és az nem biztos, hogy túl szerencsés lenne.

Végül az egyik osztálytársammal egy belvárosi étterembe osztottak be minket, ami elég forgalmas volt. Az emberek jöttek mentek, sok munka is volt ebéd időben.

A törzsvendégeket egy fél év alatt sikerült megismernem, tudtam ki mit szeret, kinek kell csípőset vinni, kinek kell friss víz, ki mire háklis…

Az egyik pár folyton motorokkal jött. Ilyenkor mindig gondot okoztak a bukósisakok. Hová tegyék, ha nem sikerült az utolsó asztalhoz ülni, mert akkor a párkányon elfértek. Ilyenkor mindig felajánlottam, hogy addig beviszem a pultba, és ott meglesz…

Végül nem bántam meg hogy erre az útra léptem. Szeretem a szakmámat, és remélem, hogy hamarosan én is nyithatok egy saját helyet, mint régen a szüleim.