Lakodalom, hétfőn nyelviskola Budapesten

Már nagyon vártam ezt a hétvégét, hiszen a legjobb barátnőm férjhez megy. Neked van legjobb barátnőd?

A barátságunk

Lilla és én középiskolában ismerkedtünk meg. Egy osztályba iratkoztunk be cukrász tanfolyamra. Én amióta az eszemet tudom, azóta cukrász szerettem volna lenni. Emlékszem, mikor még nagyival sütögettünk náluk. Mikor még gyerek voltam, sokat voltam a nagyszüleimnél, és sok mindenre a nagyi tanított meg. Emlékszem, az első fánkomat is vele készítettem…A karácsonyi készülődést kifejezetten ilyenkor annyi finomságot készített mindig, és közben mindent lehetett kóstolgatni. Nagyi zserbójánál nincs is jobb. Jó sok dióval, és a saját házi barack lekvárját teszi bele…mennyei finom. Nála nem csinál jobban senki zserbót.

Szóval Lillával már a megismerkedésünk első pillanatában jól kijöttünk. Reméltem, hogy egy gyakorlati helyre osztanak be bennünket. Persze ennyire szerencsés nem lehettem, engem egy nagy hotelnek az éttermébe osztottak be, őt pedig a helyi cukrászdába. Hiába próbálkoztunk, hogy szeretnénk elcserélni a helyet, már nem lehetett. Sebaj, ez nélkül is meg leszünk, és lehetünk legjobb barátnők.

A távolság

A középiskola után távol kerültünk egymástól. Én szerettem volna tovább tanulni, így Budapestre mentem, főiskolára. flower-634526_640Közben beiratkoztam ebbe a nyelviskolába Budapesten, hogy majd a főiskola végén sikeres nyelvvizsgát tehessek, hiszen ez feltétele lesz majd a diplomának. Tudom, hogy még odébb volt, de fontosnak találtam.

Persze ez sem okozott gondot, két évig hétvégente találkoztunk, aztán elhatározta, hogy ő is felköltözik Budapestre, ekkor béreltünk közösen egy kis lakást. Szerettem, hogy együtt laktunk, hiszen mindig is kijöttünk egymással, és bene megbíztam. Már nem telefonon beszélgettünk órákat, hanem személyesen. Ha tanulnom kellett, akkor segített, vagy ha bánatos volt valamelyikünk, akkor ott volt a másik neki.

A felnőtté válás

Most sincsen ez másképpen. Azzal a különbséggel, hogy már régen nem együtt lakunk. Mindenkinek külön lakása van, és saját kis fészke. Azért a barátság megmaradt. majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor benyögte, hogy Peti a párja megkérte a kezét, és ő pedig igent mondott. Akkor indult be igazán csak a szervezés. Mindenképpen szerettem volna egy jó kis lánybúcsút tartani, hiszen ez elengedhetetlen a legjobb barátnőmnek. Mivel egy társaságba jártunk, így nem volt nehéz kitalálni, hogy kiket kellene meghívni.

Az esküvő, és az előkészületek

Gyönyörű menyasszonyi ruhája volt Lillának. Persze, hogy a próbaterembe is együtt mentünk, és minden egyes ruhát végignéztem, amit felpróbált. Nehezen találtuk meg azt a ruhát, ami igazán az ő ízlése, de végül egy kis átalakítással sikerült.

Meseszép volt benne, mint egy hercegnő. Fátyol nem volt, mert soha nem szerette a felén lévő dolgokat, így a haját kellett mutatósra megcsinálni.

Persze hogy a tanúja én voltam. Csodás nap volt. Ezen a hétvégén fogadott örök szerelmet Petinek a párjának. Remélem, hogy örökre boldogok maradnak, és egyszer én is megtalálom majd a nagy Ő-t.