Üzleti vacsora és a flottakezelés

Van egy olyan elméletem, miszerint azok az emberek, akik általában időhiányban szenvednek, nem szeretik azokat a dolgokat csinálni, amik szükségesek az életben maradáshoz, de valódi plusz értékeket nem tartalmaznak. Ilyen például az alvás, elengedhetetlen ahhoz, hogy fejben minden rendben legyen, illetve legyen megfelelő mennyiségű energiád elvégezni a napi teendőidet. Ugyanakkor ott lebeghet az az eshetőség a szemed előtt, hogy ha túlalszod magad, azon felül, hogy rengeteg időt pazaroltál egy tulajdonképpen felesleges, sőt rosszul eső dologra, még a várt hatást sem sikerül elérned, mert sokkal fáradtabban kelhetsz, mint ahogy lefeküdtél aludni. Nekem ugyanebbe a kategóriába esik az evés is. Természetesen szeretem a finom ételeket, sőt, mondhatni eléggé válogatós is vagyok. Viszont azt nagyon sokszor nem engedhetem meg magamnak, hogy kitalálok egy igazán ínycsiklandó menüsort, és órákat pazarolok arra, hogy megvalósítsam, majd utána egy héten keresztül csak azt eszem, mert más nem szereti az ilyet, és akkora mennyiségben meg nem érdemes elkészíteni, ami egy emberes adagot jelenthetne. Így sokszor csinálok olyan felelőtlenséget, hogy vagy félkész, vagy teljesen kész gyorsételeket, teljesen egészségtelen alapanyagokat tartalmazó, de laktató ételeket menet közben fogyasztok el. És ezt is csak szigorúan meghatározott körülmények közt vagyok hajlandó megtenni. Ugyanis rendelkezem még egy olyan furcsa szokással, hogy enni leginkább egyedül, vagy legalább is szűk környezetben szeretek. Jó részt ez is abból eredeztethető, hogy az állandó rohanás következtében nincs időm a formalitásokra, és sokszor képes vagyok a legvállalhatatlanabb módon elpusztítani egy falafel tálat, és azért ilyenkor szeretem, ha nem csámcsognak idegen emberek a fülembe, vagy nézik ki az ételt a számból. Pont ezen okok miatt szoktam általában az éttermi programokat kerülni, vagy legalább is csak a legfontosabbakon részt venni.

Persze vannak azok a helyzetek, amikor nem teheted meg a másik féllel azt, hogy cserbenhagyod, és ilyenkor kénytelen vagy átlépni a komfortzónádat. Legutóbb az egyik kedves ismerősöm kért meg arra, hogy barátnő híján kísérjem el egy üzleti vacsorájára. A leendő partnere is a kedves feleségével fog érkezni, ezért jó lenne, ha egy nő tudna hozzá csatlakozni, aki lefoglalja addig valami tartalmatlan, üres fecsegéssel, amíg ők nyélbe ütik az üzletet. Mondanom sem kell, hogy milyen leírhatatlan boldogságot éreztem, amikor előállt ezzel a kérésével. Nem elég, hogy vadidegenekkel együtt kel vacsoráznom, de még az általam annyira ismert és kedvelt női témákat is bevethetem – megsúgom, hogy ezekhez pedig teljesen analfabéta vagyok –

Elérkezett a nagy nap, puccba vágva, kivételesen időben meg is érkeztem a helyszínre a kedves barátom legnagyobb örömére. Amikor megérkezett a partner és a kedves neje, megnyugodtam, mert hozzánk hasonló korúak voltak, így láttam arra némi esélyt, hogy hamar közös témát találjunk. Nem így lett, ellenben a csaj előszeretettel beszélt, így nekem végül csak bólogatnom kellett általában.

Közben a kedves férje megismertette a barátomat a flottakezelés előnyeivel és mivel inkább arra figyeltem fél füllel, hogy a fiúk miről tárgyalnak, egészen kedvem lett volna hosszasabb előadást is végig hallgatni, mert rengeteg hasznos információt véltem felfedezni. Nem akartam végül teljesen bunkó lenni a lánnyal, úgyhogy megembereltem magam, és úgy tetem, mintha valóban ideális beszélgetőpartner lennék. Hazafelé pedig megkértem a kedves barátomat, hogy ha már elrángatott, akkor meséljen nekem is a flottakezelésről, mert a munkahelyemen is pont hasonló megoldásokra törekszünk.